CENTER.HU csoportok
CENTER.HU elérhetőségek

Felhasználó:

Vendég

center.hu / Tudástár / Hírek / IBM: tovább folyik a lassú zsugorodás 

IBM: tovább folyik a lassú zsugorodás

A várakozásoknak megfelelően továbbra sem tudja megállítani a lassú, de folyamatost zsugorodást az IBM vezetése. A cégnek durván betett az erős dollár, de ezt a hatást kiszűrve is szinte minden részleg visszaesett. Az egyetlen fénylő pontot a mainframe-ek adták, a z13-at zabálták a partnerek.

Tovább folyik az IBM zsugorodása - a cég most közzétett negyedéves jelentése szerint a bevétel 19,6 milliárd dollárra csökkent, ami meredek, 12 százalékos esésnek felel meg az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az erős dollár, illetve az eladott üzletrészek miatti egyszeri hatások kiszűrésével a helyzet már nem ilyen tragikus, így stagnált a bevétel. Ahogy a profit is, a nettó eredmény 2,9 milliárd lett, ami gyakorlatilag ugyanannyi, mint 2014 első negyedévében.

˝Az első negyedévben erősen kezdtünk. A stratégiai növekedési területek növekedési üteme gyorsult, ami igazolja az új területeken nyújtott kínálatunk versenyképességét és hozzájárult a javuló bevételi teljesítményünkhöz. A fókuszban a portfólió átalakítása és a kulcsterületekre való befektetés van, ezektől az eredményhányad további bővülését várjuk˝ - mondta Ginni Rometty, a cég elnök-vezérigazgatója. Rometty a ˝strategic imperatives˝ termékkategóriát emlegeti, amelyektől a cég hosszú távon a leválasztott x86-os szerverek illetve a félvezetőgyártás által hagyott űr betöltését várja, ide például a különböző felhős szolgáltatások és rendszerek tartoznak. Ezek együtt 30 százalékkal növekedtek éves szinten, a felhős megoldások pedig 75 százalékkal bővültek.

A régiókat tekintve folytatódik a már megszokott trend, a két amerikai kontinens szerény növekedési ütemét (+2 százalék) az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) illetve a délkelet-ázsiai régió mínusz két százaléka húzza vissza. Más felosztásban ugyanez: a fejlett piacokon az IBM stagnáló eredményt ért el, a fejlődő piacokon már 1 százalékos zsugorodást, a legígéretesebb BRIC-országokban (Brazília, Oroszország, India, Kína) pedig 3 százalékos visszaesést könyvelt el a cég. Ez ugyanakkor már-már jó hír, a BRIC-csoport az előző negyedévekben komolyabb ütemű visszaesést szenvedett el, a mostani eredmény azokhoz képest stabilizálódó állapotot mutat.

Hardverek, szoftverek, szolgáltatások

Kiéhezve várta a piac az új, z13-as mainframe-et, szűrhetjük le a jelentésből: az árfolyamhatás kiszűrésével a mainframe részleg 130 százalékkal növelte bevételeit, a leszállított számítási kapacitás pedig 95 százalékkal nőtt. A Power-alapú rendszerek ugyanakkor 1 százalékkal tudtak csak nőni, a tárolós részleg pedig 2 százalékos zsugorodásról számolt be. Összességében a hardveres üzletág így 30 százalékkal tudott növekedni (ha nem számítjuk az időközben eladott x86-os részleg bevételét), és 1,7 milliárd dolláros forgalom mellett félmilliárdos adózás előtti eredményt könyvelt el.

A szoftveres részleg egészében 5,2 milliárdos bevételt könyvelt el, ez 2 százalékos visszalépés. A köztesréteg-szoftverek oldalán a Workforce Solutions a pozitív példa, amely 10 százalékos bővüléssel zárta a negyedévet, a negatív ellenpont a Rational, amely ugyanilyen arányú zsugorodást mutatott be. Kegyetlenül rosszul teljesítenek viszont az operációs rendszerek, ez a termékkategória már a teljes szoftveres bevétel 8 százalékára zsugorodott, köszönhetően az éves szintű 9 százalékos visszaesésnek.

A szoftverek mellett az IBM másik támasza a szolgáltatásokkal foglalkozó két divízió, az üzleti (GBS) és informatikai (GTS) szolgáltatások részlege. A negyedévet a cég szinte minden más részlegéhez hasonlóan zsugorodással zárta a két divízió, a GBS 4, a GTS pedig 1 százalékot lépett vissza az árfolyamhatás kiszűrésével. A már megkötött szolgáltatási szerződések összértéke 121 milliárd dollár, ami éves szinten változatlan, így ha kitörni nem is sikerült, aggasztó trendeket sem érdemes vizionálni.

Tetszik a befektetőknek

Az IBM langyos negyedévét jó hírként értékelték a befektetők, a jelentést követően enyhén emelkedett a cég részvényeinek árfolyama. Ennek részben oka, hogy az elemzői konszenzus részvényenként 2,8 dolláros profit (EPS) volt, ezzel szemben a cég 2,91 dollárt ért el a negyedévben. Az egész évre a cég részvényenként 14,17-14,92 dolláros EPS-t vár.

Forrás:
http://www.hwsw.hu/hirek/53868/ibm-2015q2-negyedev-penzugyi-jelentes-mainframe.html




IT Hírek:



COMPUTERWORLD HÍREK

hole@mail.center.hu

Szűkítés: OK

Copyright © CENTER.HU Kft, 2000-2015. Minden jog fenntartva

oldaltérkép | adatkezelés |

jogi tudnivalók | új oldalak |

vásárlási feltételek | e-mail


PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | PC Guru